A Fényes Nap Immár Elnyugodott — Evangélikus Énekeskönyv - 129. Ének: A Fényes Nap
Részletek Énekek a nap megszentelésére Népének Dallam: XVI. századi, mai népi gyűjtés szerint. Szöveg: Népi gyűjtésből. Forrás: ÉE 358 (416. oldal) Magyarázat Esti ének. Minden este gyakorolnunk kell a jó halált, nehogy majd készületlenül érjen minket az az óra. Az énekhez hozzákapcsolható a "Jézus Krisztus drága piros vére" kezdetű ének. Kotta (1) A fényes nap immár elnyugodott, a föld színe sötétben maradott, nappali fény éjjelre változott, fáradtaknak nyugodalmat hozott. (2) Minden élő megy nyugodalomra, az Istentől elrendelt álomra. De én, Uram, úgy megyek ágyamba, mintha mennék gyászos koporsómba. (3) Vessünk számot hát, édes Istenem, hogy lelkemet ne kelljen féltenem, hogy lehessen bátrabban szólanom, midőn meg kell előtted állanom. (4) Színed előtt minden nap elesem, de te lettél Atyádnál kezesem, ha megtartasz holnapi napodra, nem fordítom azt megbántásodra. Kíséret #1 (655. 2 kB) Your browser does not support the audio element.
Evangélikus Énekeskönyv - 129. ének: A fényes nap
- Xbox live 12 hónapos előfizetés download
- Mennyit ér egy olyan 50 forintos érme, amelynek a hátoldalán más van, mint a többinek?
- A fényes nap immár elnyugodott
- Led fénycső armatúra 60 cm 2017
- Harry potter 7 pdf magyar felirat
A f�nyes nap imm�r elnyugodott, A f�ld szine s�t�tben maradott. Nappali f�ny �jjelre v�ltozott, F�radtaknak nyugodalmat hozott. Minden �llat megy nyugodalomra, Az Istent�l kirend�t �lomra, De �n Uram ugy megyek �gyamra, Mintha menn�k gy�szos kopors�mba. Mert noha most er�s �s friss vagyok, De t�bb napot magamnak nem hagyok, Azt gondolom, minden nap utols�, Ez iccak�n k�llhet a kopors�. Mid�n �gynak adom testemet, Deszka k�z� z�rhatom �ltemet. Hosszas �lyom �rheti szememet, A kakassz� hozhatja v�gemet. Vess�nk sz�mot, �n �des Istenem, Hogy lelkemet ne k�llj�n f�ltenem, Hogy lehessen b�trabban sz�lanom, Mid�n meg k�ll el�tted �llanom. Szined el�tt mindennap elesem, Mert te lett�l Aty�dn�l kezesem, Ha meg�lsz is, m�gis benned bizom, Szent v�redhez futok, ha szomjazom. Napkelett�l eg�sz napnyugotig, Szent nevedben biztam �n f�radtig, De megbocs�ss, �n szivemb�l sz�nom, K�nnyek miatt nincs szememen �lom. Az �gyamban zokogva k�lt�z�m, V�nkosomat k�nnyekkel �nt�z�m, Ha megtartasz holnapi napodra, Nem forditom azt megb�nt�sodra.
A fényes nap immár elnyugodott, A föld szintén sötétben maradott. Nappali fény éjjelre változott, Fáradtaknak nyugodalmat hozott. Minden állat megy nyugodalomra, Az Istentől kirendelt álomra. De én, Uram, úgy megyek ágyamba, Mintha mennék gyászos koporsómba. Mert noha most erős és friss vagyok, De több napot magamnak nem hagyok. Azt gondolom, minden nap utolsó, Ez éjszaka kellhet a koporsó. Midőn ágynak adom a testemet, Deszka közé zárhatom éltemet, Hosszas álom érheti szememet, A kakasszó hozhatja végemet. (Kápolnásfalu, 1981)
